Lehet-e sminktetoválást készíttetni terhesség alatt?

A sminktetoválások napjainkban egyre népszerűbbek. Ez nem is csoda, hiszen jelentősen megkönnyítik a mindennapi sminkelést azáltal, hogy nem kell már foglalkozni a szemöldök, szemhéj, ajkak kiemelésével, valamint attól sem kell tartani, hogy véletlenül elkenődik a sminkünk ezeken a területeken. Az eredmény ráadásul tartós, az eljárás pedig fájdalommentes. Mindezek ellenére mégis van pár ellenjavallat – az egyik, hogy nem ajánlott szoptatás vagy terhesség alatt sminktetoválást készíttetni. Nézzük meg, hogy miért.

Áldott állapotban

A várandósság minden nő életében nagy esemény. Bár tény, hogy megvannak a maga nehézségei, de a többség mégis örömmel éli át ezt az időszakot. A legtöbb kismama pedig még növekvő pocakkal is szeretne csinosan megjelenni a mindennapokban – beleértve a sminket is.

Akadnak, akik pont ebben az időszakban gondolkodnak el először azon, hogy talán jó lenne sminktetoválást csináltatni, hiszen a baba mellett nyilván sokkal kevesebb idejük lesz saját magukra, így pedig a smkinkelésre szánt időt jelentősen le lehetne rövidíteni. Mások viszont a meglévő sminktetoválásaikat szeretnék még a szülés előtt felfrissíteni, hiszen a kisbabával járó rengeteg teendő miatt közel sem lesz egyszerű eljutni a szalonba.

A gondolatmenet természetesen érthető, és ebben a témában még szakmai körökben sincs teljes egyetértés. Némelyek szerint semmi gond sincs a terhesség alatti sminktetoválással, mások szerint nem tanácsos (illetve ajánlott kikérni a nőgyógyász véleményét is), egyes szalonok pedig egyáltalán nem vállalnak várandós hölgyeket. Mi is ez utóbbiak közé tartozunk, sem szoptatás, sem terhesség alatt nem csinálunk sminktetoválást.

Miért nem ajánlott a sminktetoválás terhesség alatt?

Az ellenzők táborában általában olyan érvek hangzanak el, hogy a festék vagy az érzéstelenítő káros a magzatra. Ez viszont nem fedi a valóságot. Egyszerűen azért nem készítünk sminktetoválást terhesség alatt, mert ilyenkor a szervezet hormonháztartása megváltozik, ez pedig a bőrre is hatással van, ugyanis kidobja magából a festékpigmenteket. Ezáltal a tetoválás közel sem lesz olyan tartós, mint amit elvárnánk tőle, valamint a színeredmény is más lehet.

Ez kicsit hasonló ahhoz, mint a menstruáció alatti hajfestés. Sok fodrász tud mesélni olyan történeteket, amikor a vendég haját foltosan fogta be a festék, vagy sokkal hamarabb kikopott az árnyalat, mint egyébként – holott a festék ugyanaz a márka és szín volt, mint máskor. A dolog miértjére pedig akkor derült fény, amikor a vendég bevallotta, hogy éppen menstruált a festés idején. Persze ez nem mindenkinél fordul elő, de kizárni sem lehet.

Ugyanígy várandósságnál is: nem lehet előre tudni, hogy a szervezet miképp reagál majd ebben az állapotban a festékre, ezért ha sminktetováláson gondolkodsz, akkor vagy még a teherbeesés előtt, vagy a szoptatás befejezése után foglalj időpontot szalonunkba.

Mindemellett némelyeknek ilyenkor alacsonyabb a fájdalomküszöbe is, így a sminktetoválás is meglehetősen kellemetlen élmény lehet.

Milyen egyéb lehetőségeid vannak?

Terhesség alatt sminktetoválás helyett maradj a hagyományos sminknél – a szemöldöködre esetleg használhatsz szemöldökfestéket, ami 2-3 hétig is tart. Ha pedig olyan eseményre vagy hivatalos, ahol szeretnél szép sminkben megjelenni, akkor mi elkészítjük neked, legyen szó akár nappali, alkalmi vagy esküvői sminkről! Sőt, tanfolyamainkon elsajátíthatod a professzionális sminkelési technikákat is!